A kora hajnali órák mindenre valóak, csak épp edzésre nem. Persze, kell az erőnlét, meg minden, ám az alvás is ugyanilyen fontos. Legalábbis szerintem… Heechul hyung már nem így gondolja, lévén, hogy minden szerdán fél hatkor kezdünk.
Az öltözőbe levágódva, túlontúl lomha mozdulatokkal, még félig lehunyt pillákkal és ernyedt végtagokkal szenvedem magamra az egyszerű edző ruhámat, ami egy sima rövidnadrág és atléta, valamint váltócipő. Nem viszem túlzásba az ilyesmit, a csapatomon kívül más úgysem lát.
Csak fél füllel észlelem, hogy valaki belépett a kicsiny, nem túl jó szagú, még kellemetlenül hideg helyiségbe, s ugyanakkora hévvel, mint én az előbb, a kemény, fa padra huppan.
- Jó reggelt hyung - köszön az alak, miből rögtön leesik, hogy Taehyung az.
- Neked is - pillantok a kócosan bámészkodó srácra és mosolyogva konstatálom, hogy ő még nálam is rosszabb passzban van.
Üdvözlöm az edzőt, magamban valami szebb helyre kívánva őt - amúgy nem, szeretjük ám -, majd várjuk, hogy mindenki beessen végre.
A nagyterem kong a csendben szenvedők némaságától. Ilyenkor még Chanyeol is nyugton bír maradni, sőt, jelenleg a földön szuszog, talán már alszik is.
- Mindjárt negyven van, hol késlekedik Jackson és Sungkyu?! - Idegeskedik Heechul hyung, fel-alá járkálva a lépcső előtt.
- Hyung, tudod, hogy Jackson sosem jön időbe, Sungkyunak meg mindig nyomós oka van, ha nem ér be - próbál lelket önteni az amúgy többnyire mindig jókedvvel megáldott edzőnkbe Taemin, most azonban nem nagyon tűnik sikeresnek a hadművelet.
- Ja, mondjuk valahol épp egy árokban ébredezik - veti oda Suga, összekaparva magát a linóleum padlóról, hogy aztán elvonulhasson a szertárba.
- Mindegy, akkor kezdjük! A többiek meg majd megkapják a büntetést, természetesen ve-
- Tudjuk hyung, velünk együtt - fejezi be V, a már jól ismert mondatot.
- És miért?
- Mert egy mindenkiért, mindenki egyért! - Zengjük egyszerre olyan hangerővel, amit igazából egy légy zümmögése is túlszárnyalhatna.
- Na, akkor hajrá, negyven kör! - Csapja össze tenyerét és már kezdődik is egy átlagos edzés.
Csak egy dolog miatt jó, mikor reggel van. A csend és nyugalom szinte mellé jár. Amúgy le nem lehet lőni a csapat nagyját, mindenki annyira eleven, hogy hyung nem győz minél több és fárasztóbb feladatokat adni, erősítés címszó alatt, ami amúgy a fiatalabbak energiájának levezetését szolgálja.
Végezvén a negyven körrel, kaptuk a következő utasításokat. Hatvan felülés, fekvőtámasz, guggolás, húzódzkodás, szökdelés. Ezek kitették az időnk körülbelül felét kis edzéseken, főleg, ha még ilyen lomhák is vagyunk. Most csak másfél óránk van, azonban a normál az két óra. Úgy van tervezve minden, hogy az összes tagnak megfeleljen, igazodunk a többiekhez. Mivel szerdákon Chennek éneke van, Laynek gitárja, nekem munka és Minhonak foci, ezért kénytelenek voltunk ilyenkorra tenni. Csütörtökön mondjuk este nyolctól tízig van, az sem feltétlen kellemesebb.
Már épp végzünk az erősítéssel, mikor betoppan Jackson.
- Nicsak, ki van itt - vigyorog hyung, mire egyszerre szakad fel valamennyinkből egy fájdalmas nyögés. - Srácok, szerencsétek van ma, úgy fest duplázunk! Wang, tünés fel öltözni, labdát le se hozz, hála neked, ma már a kezetekbe sem kerül!
- Ne csináld, én csak e-
- Tudod, hogy nem érdekel. Triplázásra ugyan nincs idő, de ha ez a vágyad, holnap folytathatjuk - mondja cinikus jókedvvel, s Jackson feladva a hadakozást, csendben felpusmog öltözni.
Hyunggal mondhatni baráti viszonyban vagyunk, kivéve, mikor edzésről van szó. Olyankor nincs kegyelem. Mivel szombaton nagy meccsünk lesz, most százhúsz százalékosan hajtunk, mert bár a mostani ellenfeleinkkel sosem volt még mérkőzésünk, a hírek szerint elég erősek. Na meg ugye már most elkezdődött a télikupára való felkészülés. Tavaly elég gyatra eredménnyel tértünk haza, idén viszont az új tagokkal megkockáztatom, hogy a döntőbe is bejutunk.
Az öltözőbe szikrázik a légkör és csak idő kérdése, mikor robban valaki. Nem elég, hogy rendesen lefárasztottak minket, kitelik pár emberből, hogy ennek ellenére is Jackson torkának ugorjon. Egyetlen szerencséje, hogy elég erős a csapat szellem, igazából senki sem bántaná.
A középsulisok miatt hétkor végzünk, hogy ők beérjenek, nekem viszont fél tízkor kezdődik az első előadásom, addig viszont van időm hazamenni, letusolni, enni, átnézni az anyagot és elkészülni. Lassan harmadik éve csinálom ezt, mióta rátaláltam az egyesületre. Azelőtt iskolai csapatokban játszottam és léptem fel, azonban érzéseim szerint hamar túlnőttem ezt a szintet, és valami komolyabbra vágytam. Minden nap teszek azért, hogy sikerüljön, és hiszem, hogy egyszer tényleg komoly győzelemre vihetem a csapatomat. Mert igen, én vagyok a kapitány. Még magam sem tudom, mivel érdemeltem ki a posztot, de a srácok követnek, hyung elismer és szívesen végzem a vele járó kötelességeket is.
- Sungkyu hívott és azt mondta, megsérült a bokája. Nem valószínű, hogy szerepelni tud szombaton - próbálja túlkiabálni Minho a folyosó zsivaját.
- Megoldjuk - bólintok, jeléül, hogy értettem. Leora pillantva, ő valahol nagyon el van veszve a gondolataiban, ugyanis még a szokottnál is csendesebb most.
- A pénteki edzésen dől el, hogy kiket enged pályára hyung. Szerinted mennyi esélye van az újoncoknak?
- Láttad már V hárompontosát? Ő egészen biztos bekerül az alapba. Chen nagyon szépen cselez, Chanyeol viszont… - Nem tudom, hogy fejezzem ki magam vele kapcsolatban, merthogy semmi komoly baj nincs vele, csak úgy érzem, még nem áll készen rá, hogy nyomás alatt játsszon.
- Az az ember a saját lábában elesik - nevet fel a megértőség királya.
- De jól véd - érvelek mellette, s bár nincs itt, tisztázom a nevét, mielőtt Minho lehúzná.
- Ja, ha ráborul az ellenfélre, akik remélhetőleg nem mi vagyunk, mert csúnya törés lehet a vége.
- Hanyadikon is leszel most?
- Kettő, miért?
- És mikor kezdesz?
- Úgy… - Húzza elő telefonját és megnyomva egyik oldalgombját, az időre pillant. - Basszus, tíz perce megy már! Mrs. Kim ki fog herélni - válik egy egészen aprót sápadtabbá. - Léptem, sziasztok! - Kezd el szaladni, még utoljára hátraintve felénk.
- Ez a fiú… - Ingatom rosszallóan a fejemet. - Leo, mi a baj?
- Hm? - Emeli rám fáradt tekintetét.
- Történt valami?
- Nem, csak éjszakás voltam, mert Hakyeon húgával történt valami és be kellett ugranom helyette, ami eléggé leszívott.
*
Péntek délután már kezdés előtt lent van mindenki és a labdájával játszik, vagy épp társát dobálja. Teljes fejetlenség van, mégis örömmel tölt el, hogy mindenki ennyire jókedvű. Na jó, a mindenki azért túlzás.
- Ha mégegyszer hozzám vágod, esküszöm, ledugom a torkodon, te aberrált fasz! - Csattan Chanyeolon a saját labdája, Suga jóvoltából.
- Cuki vagy - száll be a játékba a colos hergelőpartnere, pontosan tudva, hogy Yoongi mennyire “odavan” érte, ha a becenevével szórakoznak.
- Kim Kibaszott Taehyung, még egy szó, és a bordásfalra kötlek - sziszegi a szőke srác, halálosan komolyan gondolva az egészet. Ilyenkor nem értem hyungot, csak fesztelen vigyorral nézi, ahogy hamarosan egymásnak ugranak. Oké, meccs előtt nagyobb a feszültség, amit tetéz a mai játékunk, de akkor is…! Néma segélykérésem úgy látszik, meghallgattatott, ugyanis végre elrugaszkodik a radiátortól és középre sétálva, összeüti a tenyerét, ezzel mindenki figyelmét felhívva magára.
- Jól van gyerekek, kezdés!
Mindenki azonnal ugrik, hogy labdáját a bordásfal legtetejére, vagy a pad mögé tegye, majd kezdődik is a szokásos bemelegítés. Bő fél óra alatt letudva az egészet, játék előtt nyújtunk még, hogy biztosan elkerüljük a baleseteket. Edzéseken ritkán van lehetőség arra, hogy ténylegesen kosarazzunk, ugyanis inkább erősítünk, gyakoroljuk a cselezést, dobást, labdavezetést és hasonlókat.
- Ma én osztok csapatot! - közli hyung, míg mindenki az ablakba tett üvegéhez siet. - A kékek lesznek Xiumin, V, Lay, Taemin és Jackson, a pirosak pedig, Chanyeol, Chen, Minho, Suga és Leo - nyújtja ki két karját, rajta a kék és a piros, hálós trikókkal.
Amint kezdetét veszi a játék, mindenki full komollyá válik, ami kifejezetten megnyugtató. Bár néha vannak összezördülések, szerintem kifejezetten jó csapat vagyunk. Kezdem kiismerni hyung gondolkodását. Az összetétel elég érdekes lett, de mindenképp ellensúlyozza egymást a kettő. Én biztos pont vagyok és Lay is erős, de V, Taemin és Jackson inkább támadnak, ami nagyban megmutatja a természetüket is. A pirosoknál Suga és Leo akik mindent csinálnak, Chen támad, Chanyeol véd, Minho pedig cselez és rádob. Nem feltétlen rossz, ha valaki egy dologra specializálódik, azonban sok hátulütője lehet, főleg mikor össze kell válogatni mérkőzésre. Hyung most fogja figyelni, hogy ki miben tesz túl magán, mennyit fejlődött és milyen szinten képes elhagyni a “pályáját”.
Nekem igazából arról szól egy sima játék, hogy engedek a többieknek. Ha kell, mindent beleadok, de inkább csak passzolgatok nekik, hogy kiélvezhessék. Bármi lesz a mostani eredményem, én kispadosként fogok kezdeni, mert egy egész kört nem bírnék, ha addig nincs nagy baj, félidő után állítanak fel.
*
Kora reggel a telefonom ránt vissza a rideg valóságba, s bár én arra vártam, hogy az ébresztő fog kelteni, V hívása.
- Hyung, baj van - a dolog, amit meccs előtt pár órával semmikképp nem akar hallani az ember.
- Mi történt? - Ülök fel, szemeimből kidörzsölve álmaim maradványait.
- Chanyeol kórházba került.
- Hogy mi?! - Akadok ki, nem érdekelve, hogy ezzel anyáékat is megzavarom.
- Baekhyun hívott, hogy az a bolond este kint szaladgált és elütötte egy kocsi. Állítólag semmi baja, csak haza kéne hozni, hogy összeszedje magát.
- Ohh, bakker. Öltözök, addig írd le a címed.
- Jól van. Leteszem. Szia.
- Helló.
Sebtében magamra kapva egy melegítőt és pulóvert, a sötét előszobába felkutatom a kocsi kulcsom és az irataim, majd már megyek is a megadott címre. Abba már nem is reménykedek, hogy Chanyeol ma még pályára áll, de lényegtelen, csak ne legyen komoly sérülése. A szerencse ma nem áll mellénk.
- Itt merre? - Állok meg a pirosnál, a kereszteződés minden irányát jól megfigyelve.
- Jobbra - mutat az említett irányba Taehyung, telefonja képernyőjébe mélyedve. Ujjaim görcsösen szorítják a kormányt, előre félek hyung kiakadása miatt, ami bár nem felénk fog irányulni, számunkra is meglesz a böjtje. - Innentől végig egyenesen, míg el nem érünk egy nagyon magas, halványkék házat - adja a további utasításokat, minek hála csakhamar megérkezünk a kórházba. - Ennél távolabb nem tudták volna vinni - száll ki az autóból és gerincét végigropogtatva, zsebre vágja mobilját.
- Gondolom, valahol itt történt a baleset. Viccből nem cipelik el.
- Ha csak nincs olyan sérülése, amit csak speciális helyen tudnak kezelni.
- Ezzel nem nyugtatsz meg - indulok meg a hatalmas, fehér épület felé, s első utunk a recepcióhoz vezet, Chanyeol után érdeklődve. A fiatal nő illedelmesen útba igazít, mi meg megyünk is tovább, fel a másodikra. Nem egyszerű megtalálni a kétszázkilences szobát, ugyanis majdnem minden irányba vannak folyosók, de néhány ápoló útbaigazításával végül eljutunk a kívánt helyre.
- Cső! - Nyit be habozás nélkül Taehyung, velem a nyomában.
- Sziasztok - köszönök, majd a többi bent fekvő beteg felé fordulva, alázatosan meghajolok. - Jó reggelt kívánok!
- Vigyétek innen minél előbb, mert ha még sokáig kell ezt elviselnem, biztos, hogy pár hétig bérletet vált ehhez az ágyhoz - morog Baekhyun, összevont szemöldökkel és karba tett kézzel nézve a cipőjét húzó srácot. Megmosolyogtat a jelenet, amibe V is szívesen száll be, hogy már ketten pesztrálják az elméletileg beteg Chanyeolt. Mivel nagy gond nem látszik rajta, gond nélkül hazafuvarozhatom, nyerve magamnak ezzel fél óra folyamatos háttérzajt a fiatalok jóvoltából.
- Baljós egy hetünk van, nem igaz? - Kezdeményezek beszélgetést, utalva Sungkyu sérülésére is. - Gondoljátok, hogy ez lesz jellemző a nap további részében is? - Nézek körbe egy többirányú utcánál, szememet mindvégig az úton tartva.
- Csak nem - támaszkodik előre Tae és a vállam felett ő is kifelé nézelődik.
- Baek, eljössz megnézni, ugye? - Kérdi a középen ülő társát Chanyeol és bár nem látom, biztos vagyok benne, hogy mosolyog. Ő ilyen. Részben ezt is kedvelem benne, hogy szörnyen pozitív annak ellenére, hogy mennyi rossz dolog érte már.
- El, de nem miattad - feleli, még mindig makacsul ragaszkodva a haragtartáshoz. Nekik kettejüknek érdekes kapcsolata van. Sosem tudni, hányadán állnak, de folyton egymás fölött szülősködnek, mint akiknek kötelessége megvédeni és mindenbe belekötni. Vannak nagyon komoly veszekedéseik, de akkor általában mindig a magasabbik hunyászkodik meg, hogy visszafogadja Baekhyun.
- Akkor ki miatt?
- Xiumin hyung miatt. Te úgysem játszhatsz!
- Ó, milyen megtisztelő - kuncogok fel. - De amúgy igaza van, tényleg nem játszhatsz.
- Mi?! De mért nem?!
- Gondolkozz kicsit, de ha nem jössz rá, majd hyung elmondja.
Miután letettem mindenkit a saját otthonánál - kivéve Baekhyunt, mert ő Chanyeolnál maradt -, nekiálltam készülődni. Egy órám maradt indulásig, amire azt mondaná az ember, hogy viszonylag sok idő, nekem mégis szűkösnek tűnt ahhoz a sok dologhoz, amit terveztem elvégezni. Végül egy gyors tusolás, csapatfelszerelés összeszedése, egy sovány reggeli, s irány a buszmegálló.
A csarnokhoz akkor is odatalálnék, ha gyalog kellene mennem. Jó, az azért durva lenne, mert elég messze van, azonban neves hely, nem mellesleg gyönyörű. Rengeteg nézőre számíthatunk, főleg, mert nem a mi meccsünk lesz az egyetlen. A miénk előtt van egy, aztán jövünk fél tizenkettőkor, utána kettőkor és hatkor is lesz. Nem mondom, hogy hírnevünk lenne, de szerencsére valamennyire ismertek lettünk országos szinten is.
A nagy bejárat előtt toporogva várjuk meg az össze tagot, akik szerencsére időben megérkeznek. Odabent útbaigazítást kapunk és egy öltözőbe vezetnek minket, ahol átvehetjük ruháinkat.
- Hogy érzed magad? - Kérdezem a legidősebb, olykor mégis legfelelőtlenebb tagunktól, Sungkyutól.
- Megvagyok. Inkább mesélj, izgulsz? - Fürkészi arcomat kíváncsian, mondjuk nála nehéz megmondani, hogy mit is én pontosan.
- Kicsit. Úgy hallottam, ők elég durva játékosok és itt nem a tudásukra célzok, ezért aggódok a többiekért - veszem magamra a hátul számommal és vezetéknevemmel ellátott, elől pedig a csapatnevünkkel felszerelt mezemet.
- Mi is tudunk alattomosak lenni. Kérd meg példáu-
- Nem. Tisztán játszunk, ha törik, ha szakad! Ha elkapnak, akár véget is vethetnek a kosaras jövőnknek!
- Nyugi Minnie hyung, ilyen nem fog bekövetkezni - foglal helyet mellettem Chen, karját a vállamra helyezve. - Elég jó tagunk van, felesleges aggódni.
- Igazad van - mosolygok rá hálásan. - De, ha nem is sikerül, az még nem jelenti a világ végét! - Állok fel, mert lassan menni kell kifelé. - A téli kupáig rendesen megedződünk!
Ahogy haladunk a folyosón, mindenki a legelszántabb tekintetével mered maga elé. Csak úgy árad a magabiztosság a srácokból, amitől kicsit félek, mert az újoncoknak nagy teher lesz, ha veszítenek, s hiába hyung minden felkészítése erre is, sajnos ez mindenki életében bekövetkezik egyszer.
- Xiumin, ne légy ilyen negatív - bök oldalba könyökével hyung, mire összerezzenek.
- Miből gondolod, hogy az vagyok?
- Rád van írva. Vigyorogj már, eljutottunk ide is - jön nekem már teljes oldalával. - Nem vadállatokkal fogtok játsszani.
- Akkor mire véled a Wolfs nevet? - Vonom fel egyik szemöldökömet kétkedve, néha-néha hátralesve a halkan pusmogó srácokra.
- Múltam egy sötét részének, amit a csapatunk edzője okozott, de erről maximum máskor mesélek, most a lényeg, hogy bízz az embereidben! Nagyszerű vezető vagy, mindent megtettél értük.
- Hyung, én nem csináltam semmit - vallom be, egyre kétségbeesettebben, ahogy bizonygatja pozícióm helyességét.
- Majd rájössz, kölyök - teszi tenyerét fejemre és ott is tartja, míg ki nem érünk a hatalmas pályára. Nem szeretem, ha kölyöknek hív…
Valójában a pálya semmivel sem nagyobb, mint a miék, azonban a nézők sorai és az egész beltér… Elképesztő. Ez az, amihez sosem fogok tudni hozzászokni. Akaratlanul is szégyenlős mosoly kúszik ajkaimra.
A másik csapatot szemügyre véve, meghökkent a tény, hogy ők is elég vegyesek, bár náluk többen vannak a magasabb egyének. Én magam nem büszkélkedem egy hű de nagy termettel, aminek az elején éreztem is rendesen a hátrányát, mára azonban már megszoktam együtt élni vele és hasznosítani, ahogy lehetséges. Mindenki hasonlóan vigyorog, mint mi, kivéve a vezetőjüket. A 0-ás számmal ellátott, sötét hajú, baljós tekintetű alak egykedvűen mered magaelé, látszólag a háta közepére nem kívánva ezt az egészet. Tudom, hogy nem szép dolog előreítélni, de nekem már most nem szimpatikus.
Mielőtt azonban tovább haladhatnék, kezdődik a meccs és én leülök a többiekkel a pálya bal szélén lévő padra. Akik tőlünk kezdenek, Suga, Chen, V, Minho, Leo. Erősen indítunk, aminek nagyon remélem, hogy meglesz az eredménye. Nem sok cserénk van és a jelenleg feketében virító ellenfélnek is van egy pár kispadosa.
Leo ugrik a vezető, Wu fiúval. Az egész terem elhallgat a tudósítók kivételével, én mégsem tudok kivenni egy árva szót sem, szemem végig a labda vonalát követi. V szerzi meg a labdát és célra tart, majd passzol Chennek, aki továbbadja Minhonak. Tökéletes az összhang, a formán nem nagyon tud kiigazodni a másik, amit elég hamar meg is unnak, ugyanis a 93-as számmal ellátott Kim levállalja Sugát, ezzel kiverve a kezéből a labdát. Az egész olyan szinten véletlennek tűnt, hogy egy tizedmásodpercig még én is elhittem, ám nem, mi átlátunk rajta.
- Taemin, ő ki? - Mutatok a vezetőre, tudván, hogy ez a srác mindenkit ismer kosaras körökben. Vagy ha nem is mindenkit, velük egészen biztos tisztában van, mert egész héten nem győzte ecsetelni az ellenfél dolgait, azonban akkor még nem vettem komolyan, most meg át is éljük.
- Kris. Ő a legerősebb, ezért is választották vezetőnek. Nem nagyon érdekli a csapat, valószínűleg pályát is tévesztett, elvégre ez társas játék, így ha egyszer hozzá kerül a labda, onnan satuval se szerzed meg.
- És ő? - Vezetem ujjam az előbbi nagydarab, sötét hajú figurára.
- Ravi. Kicsit nyers a modora, de ha megismered, egy roppant értelmes fiúval találod szembe magad - meséli nagy beleéléssel, ami elég furcsa, hisz az előző ismertetővel ellentétben ez elég személyes.
- Honnan tudod?
- Szaktársam.
- Nem mondod, hogy táncos? Csak szivatsz, ugye?
- Majd mutatok videót…
- Nem kell, köszi. Ő kicsoda? - Bökök a 4-es számú, Tuan nevű, világos barna hajú, lomhán kocogó fiúra.
- Mark. Nem ismerem, csak annyi tiszta, hogy csendes, de elég pozitív gyerek. Az egyik legnyugodtabb a farkasok közt.
- Na és ő? - Következik Kim 88.
- Ő Kai. Azaz ez csak a beceneve, amúgy Jongin. Vicces, jófej, meg minden, de elég beképzelt, ha a tehetségéről van szó. Elméletileg vagy tánc szakra jön ő is, ha végzett, vagy énekre megy.
- Miért, a Ravi nem becenév? - Hagyom figyelmen kívül, hogy már megint jóval többet mondott, mint aminek köze van a meccshez. Beszélgetés közben végig figyelem az eseményeket, valamint jobban megnézem az épp aktuális személyeket, próbálva felmérni a lehetőségeinket.
- De, de fogalmam sincs, mi az igazi neve - von hanyagul vállat, szemét ő is a pályán tartva.
- Tehát a szaktársadnak nem tudod a valódi nevét, de egy sima kölyöknek igen - vonom le a tényeket.
- Megesik…
- Ya, Chanyeol, ne ficegj már! - Szólal fel másik oldalamról Lay.
Az első pont megszerzése négy percbe telik, de szerencsére a mi javunkra. Taemint inkább hagyom a további kérdezősködéssel, maximum ha még érdekel valaki, akkor, de inkább figyelek, mert kezd egyre érdekesebbé válni. Az első negyed lejárta előtt azonban hárompontost kapunk, ezzel lecsúszva. Amint elhangzik a sípszó, a srácok felénk rohannak. Suga olyan hévvel pattan a mellettem - amúgy max fél embernek való - helyre, hogy beleremeg a pad. Két perc pont arra elég, hogy igyanak és gyorsan megtörölközzenek, s már mennek is vissza a pályára.
Az állásunk minden perccel egyre bizonytalanabb és az egész kezd átfajulni valami macska-egér játékba. Nem tudunk visszaverni, ezért védekeznünk, ami elég rossz jel. Minho fárad, Chen pedig nem győz a többiek után szaladgálni, hogy visszaszerezze a labdát, roppant kevés sikerrel. Az ellenfél dob be, a V által védett Wu-hoz kerül a labda - akinek mellesleg elfelejtettem a nevét. Tae kitartóan tapad és bírja is a tempót, ám a palánkhoz érve akkorát lök rajta a srác, hogy egyszerűen elvágódik a pályán. A játék megy, Taehyung nem áll fel, a térdéhez kap. A labda még él, le kell mennie ennek, hogy közbeléphessenek, addig meg telik a tizenöt másodperc is, míg V-nek van esélye felállni és folytatni, ő azonban látszólag egyáltalán nem tervezi. Végül Wu bedobja, a játékvezető pedig leállítja a mérkőzést.
Tae jelzi, hogy nem tudja folytatni, ezért azt a játékost hívja a játékvezető, akit hyung kezdőnek állított be, aki most nem más, mint Jackson. Büntető következik, s a vezetőjük megkapja az első lapot, ám még hátra van négy, hogy kiállíthassák. Most joguk lenne nekik is cserélni, azonban nem élnek a lehetőséggel. A büntetőt Jackson köteles dobni, mint a sérültet leváltott tag, és van akkora mázlink, hogy be is talál, így folytatódik minden tovább.
- Jól vagy? - Támogatom magunk közé Taet.
- Jól, csak az a barom nekem jött - prüszköli idegesen, lábát kinyújtva, ahogy fokozatosan leül.
- Láttam. Nem kell orvos?
- Nem, csak beütöttem, meg kicsit vérzik, de ennyi. Pár perc és jobb lesz.
- Értem - nyúlok a hátam mögé a kulacsáért és átnyújtom, hogy tudjon kicsit inni.
Az események felgyorsulnak, egyik fél sem ismer kegyelmet. Szörnyen büszke vagyok a srácokra, hogy ennyit bírnak. Sok mérkőzést láttam már és nem mondom, hogy nem volt ennél keményebb menetünk, mégis sokat leszív az emberből ez a huzavona. Mi védünk, ők folyamatosan támadnak, ám amint rés látszik a falunkon, rendesen visszaadják. Az első félidő állását Chen dönti el egy hárompontossal, ezzel megszerezve nekünk a vezetést. Azonnal felpattanok, ahogy elhangzik a jelzés és lepacsizok az ügyes újonccal.
A szünetben lehetőségünk van kimenni mosdóba és míg a játékvezetők is pihennek, a pályára nem léphetünk, a közönség is zajos, ahogy páran elhagyják a nézőteret, így jobb híján az öltözőbe gyűlünk. Kénytelenek vagyunk stratégiát kidolgozni, hogy tartsuk a helyünket, valamint most jövök én. Minhot váltom, aki némileg örül is neki, amit megértek, mert már fent is fáradtnak tűnt.
Én állok fel a vezetőjükkel a középvonalhoz, azonban valami feltűnik. A 4-es Tuan srácot leváltották a 7-es Luhanra.
A játékvezető feldob én viszont fel sem érem a labdát, hiába ugrok elég magasat, Wu gyorsabb volt. Övék a kezdés, így üldözőbe veszem és rátapadok a 93-as Kimre. Ugyan lényegesen magasabb és szélesebb nálam, nagy valószínűséggel fognak neki passzolni, mert elég meghatározó tagnak tűnik.
Kimből mindkét csapatban kettő van most pályán. Tőlünk én 99-es jelzéssel, valamint Chen 21-essel, tőlük meg akit épp fogok, meg a srác, akiről Taemin annyit tudott, 88-as szám alatt.
A kispadról nézve kevésbé tűntek félelmetesnek, de így szemtől szembe nem semmi. Nyúlok a labda után, de folyton elfordul, de passzolni nem szándékozik. Erőszakos, akaratos és önző. Izmos felkarja mellkasomnak feszül, s akárhányszor nyúlok felé, csat átveszi másik kézbe. A lábába folyton folyvást megakadok és hiába, hogy Leo is csatlakozik, a srác dob és talál.
Ezt játszuk az egész harmadik negyedbe. A 93-as és a 0-ás vezeti a labdát és dob, ám ha véletlen mégse náluk van, a 7-es lő olyan hárompontosokat, hogy csak lesek, vagy a 88-as kapja ki valamelyikünk kezéből. Szétcsúszik az egész, ami ellen egyre inkább tehetetlenséget érzek. A két perces szünetbe lehajtott fejjel vánszorgok a padhoz, ahol Lay nyújtja nekem a vizet, s éppen csak inni van időm, kezdődik az utolsó negyed.
Feladták. Látom a többiek szemében, hogy nem akarják végigvinni. Mi ilyenkor a teendőm? Tudom, hogy ebből, ha megfeszülünk sem kerülünk ki már jól és ez az én hibám. Míg be nem álltam, nem volt semmi baj! A srácok első veresége az én lelkemen szárad, mondjuk ha nem állok be, akkor is. Tudom, hogy hyung nem fog neheztelni, de ez nem változtat semmin.
Leo a 93-asra tapad, én meg a hetest fogom, hogy elkerüljük a további hárompontosokat, mert úgy tűnik, csak neki megy a csapatból. Nem túl magas, elég vézna - legalábbis a többiekhez képest -, azonban pont ettől olyan fürge. Önerőből szerzi meg a labdát Jacksontól és bár én kergetem, a 0-ás még lökve is rajta, elveszi a saját csapattársától, amit ő szótlanul tűr. Eddig is így ment, csak én nem figyeltem, vagy összekeverte valakivel? Egyáltalán lehetséges ez? És még büntetés sincs érte?
Mikor már kezd úgy tűnni, hogy feleslegesen fogom a 7-est, neki passzolnak és mivel pont vonalon vagyunk, időm sincs reagálni, rádob és csont nélkül bemegy. Mikor következőleg hozzákerül, még csak fél pályán járunk. Karjaimat kitárva állok elé és védek, ami elől nem nagyon tud szabadulni. Mellkasunk összeér, majd válla feszül enyémnek, de nem jár sikerrel. A 88-as neki szól, passzra vár, ezért dob, de Chen megszerzi és rádob. Igaz, bár miénk az utolsó kosár, 41-28-ra kikaptunk, ami valljuk be, elég szégyen. Ha legalább egy kicsit közelebb lett volna.
- Hyu~ng - landol egy nem kifejezetten csekély súllyal megáldott Taehyung a hátamon, minek hatására majdnem előrebukunk.
- Látom, már jobban vagy - pillantok fel rá, kezeimmel átfogva lábát, hogy ne essen le. Nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjak a srác lelkesedésén, veszítés ide, vagy oda.
- Eddig is megvoltam.
- Akkor jó, mert ezután még inkább meg kell lenned, ha hazaértünk.
- Sajnálom, hogy elrontottam.
- Na! Nem a te hibád, hanem azoké! - Bökök fejemmel a másik csapat irányába, azonban tekintetem ott ragad. Veszekednek, s bár kiabálásnak nyoma sincs, a halk szitkok még ide is elérnek. A 0-ás akkorát taszít a 7-esen, hogy az fenékre ül a pályán. Mindenki csak mered rájuk, de egyik tag sem mozdul, hogy felsegítse.
A fiú szemei bekönnyesednek, látszik, hogy nagyon küzd a sírás elkerülése érdekében. Egész idő alatt szemétként bántak vele, de arra még el is hittem volna, hogy nem szándékosan, vagy legalábbis nem annyira, de ez mi már?! Belőlük teljesen kiveszett a csapat szellem, ha egyáltalán volt valaha! Hangosan nevetgélve vonulnak tovább, otthagyva a 7-est, aki méginkább összehúzza magát, de nem áll fel.
- Szállj le picit - paskolom meg Tae vádliját, ki eleget téve kérésemnek lehuppan rólam. Nagy léptekkel szelem át a köztünk lévő jó tíz métert és elé állva, kezet nyújtok. Gyűlés van, nekem meg meg kéne erősítenem az állást, de nem számít, nem fogom tűrni, hogy ilyen szinten megalázzanak valakit. Sötét, étcsokibarna íriszeit rámemeli és szótlanul mered arcomra, mint aki attól fél, hogy megrúgdosni jöttem. Jó, lehet játék közbe akaratlanul is erőszakos voltam néha, de amúgy nem vagyok az! - Gyere - eresztek meg valami halovány mosolyfélét bíztatásképp, mire elfogadja és forró tenyere az enyémhez simul. Erősen szorítok kézfejére és amint sikerül függőlegesbe állítani, karját átvetem a vállam felett.
- Köszönöm - suttogja halkan. Elkezdek sétálni, de jobb lábát nem teszi le, így lassítok a tempón.
- Lu - szalad oda hozzánk a 4-es srác, én meg szó nélkül átadom neki csapattársa támogatását. Legalább nem mindenki van ellene… Szerencsétlen, nagyon nem lennék a helyében. Akármennyire is gáz lett a végeredmény, ezerszer inkább az én srácaim, mint azok!
- Már megint komor vagy - pöcköl homlokon hyung, mikor végzek a papírok aláírásával.
- Te viszont nem. Mire fel az öröm?
- Sokkal jobban teljesítettetek, mint arra számítottam - hümmög jókedvűen, és elindul az öltöző felé.
- Na ácsi! - Torpanok meg. - Ezzel arra akarsz célozni, hogy rosszabbat vártál tőlünk, mint ez?! Te mindvégig tudtad, hogy esélyünk sincs, mégis elvállaltad?! - Akadok ki, elég erősen hangot adva sértettségemnek. - Mégis mire volt jó?! És ha összetöröd a fiúkat?!
- Minseok, nyugodj meg - teszi kezét vállamra, de én lerázom magamról. - Nézd, itt te vagy az egyetlen, akit megviselt a dolog - mutat mögém, én meg követve azt, a nevetgélő csapatomra pillantok. - Látod? Miattuk aggódsz és pont ezért egyedül cipeled a gondjaidat a válladon. A magánproblémákról nem is beszélve. Chanyeol elmondta, mi volt reggel. Ugye tudod, hogy szólnod kellett volna? Mondtam, hogy jó vezető vagy, kölyök… - Borzolja össze hajamat és jó két métert előrébb siet, hogy ne érje el rúgásom. - Siessetek az átöltözéssel, utána mindenkit meghívok ebédre! - Kiabál még hátra, mielőtt végleg magunkra hagyna. Ez az ember…
